2010. július 31., szombat

Eredet

Szombat este láttuk az Eredet-et a férjemmel. A Shrek 4 is szóba jött, de végül ezt választottuk, azt hiszem, sokkal-sokkal jobban jártunk!!!
Semmiféle politikát nem szeretnék az elemzésbe belekeverni, de a film tényleg arról szól, merünk-e nagyot álmodni.
A film hihetetlenül lenyűgöző, döbbenetes, csodás látványvilágot produkál, időnként még a szánk is tátva maradt az egyes megoldásoktól. Férjem száját még az a mondat is elhagyta, hogy jobb, volt, mint az Avatar!
A film cselekménye iszonyúan pörgő, lendületes, izgalmas, nem hagy alább egy pillanatra sem. 140 perces, de ez idő alatt egyszer sem jutott eszembe, hogy az órámra nézzek, hogy hol is járunk időben.
A főszereplő Don Cobb-ot Leonardo DiCaprio alakítja. Egy profi tolvaj, aki a célszemélytől álmában szerzi meg legféltettebb titkait és megbízója számára a zsákmányt. Új, utolsó munkája egy másfajta feladat elé állítja, most egy gondolatot nem ellopni, hanem beültetni kell a célszemély fejébe. Súlyos személyes tragédiája, ami szintén az álomvilághoz köti azonban egyre súlyosabban befolyásolja a munkáját. DiCaprio nagyon tetszett ebben a szerepben, olyan jó látni, hogy pályája kezdete óta ritkán nyúl mellé és rendszerint valami komoly filmben, témában csillogtatja tehetségét. És ahogy megállapítottuk, már nem is annyira kölyökképű, ami határozottan jól, jobban áll neki!
Saito, vagyis Ken Watanabe bízza meg Cobb-ot az új munkával. Őt az Utolsó szamurájból ismerhetjük. Nem gonosz figura, inkább csak más célok motiválják, mint a Leot. Energikus, határozott karakter.
Külön öröm volt látni a filmben egy epizódszerep erejéig Michael Caine-t! Nyilatkozta, hogy már csak epizódszerepeket vállal, de olyan jó itt-ott felfedezni őt! Leo apját játssza a tőle megszokott fantasztikus eleganciával, derűvel, tehetséggel.
Tom Berengert szinte fel sem lehet ismerni. Nagy filmekből indult ő, de aztán túl sok B kategóriás szerepet vállalt, így nagyon eltűnt a süllyesztőben és hát látszik rajta, hogy az idő felette sem állt meg. Ettől függetlenül szerepét jól és meggyőzően alakítja, talán kap még 1-2 komolyabb szerepet.
A két női főszereplőt említeném még, Marion Cotillard-ot, akinek a nevét a Taxi óta kapisgáljuk, a Piaf óta pedig megtanultuk. Ez nem egy Piaf-elemzés, de aki még nem látta, feltétlenül nézze meg. Csodálatos, lenyűgöző és rendkívül megrázó film és főleg, alakítás Cotillard részéről, szerintem akár két Oscart is ért volna, nemcsak egyet. :-) Itt egy megtévedt asszonyt alakít, Leo szerelmét, feleségét, aki elveszíti valóságérzetét, de erről nem is nagyon árulnék el többet.
Ellen Page, aki szintén egy nagyon drámai szereppel jelent meg a filmes köztudatban /Juno/, itt egy építészlányt alakít, aki az álmok környezetét építi fel. Kedves, helyes lány.
A magyar szinkronhangok szokás szerint nagyon jól működnek, Hevér Gábor /DiCaprio/, Kőszegi Ákos /Watanabe/, Györgyi Anna /Cotillard/.
Szeretném még kiemelni a zenét, már a trailerben is ez fogott meg, ezért javasoltam, hogy inkább ezt nézzük meg. Engem kicsit a Világok harcának zenéjére emlékeztet. De ide is teszem, jobb, ha halljátok! :-)
Besorolás szerint sci-fi, de inkább fantasy-nak vagy akciófilmnek nevezném. Nagyon tetszett, nagyon ajánlom mindenkinek! Hivatalos honlap itt, az ígért trailer a nagyszerű zenével pedig itt:


2010. július 28., szerda

HP trailer

Szombat este moziban voltunk a férjemmel. Az Eredet-et néztük. Már készül az elemzés. De amit még gyorsan előtte kiemelnék!
LÁTTUK A HARRY POTTER TRAILERT is!!! Eddig is eszméletlenül tetszett a döbbenetes-félelmetes, új trailer, de nagy vásznon, hatalmas hanggal, lendületes zenével, végre feliratosan teljesen elvarázsolt!!! Mééég jobban várom! Egyszerűen lenyűgöző lesz, biztos vagyok benne!!! Magyarországi premier 2010. november és 2011. július!!!
Ezen a linken pedig két magyar feliratos werkfilm!
/Készülök Harry Potter elemzésre is, amint időm engedi./

2010. július 2., péntek

Emlékeztető :-)

Csak szólok újra, hogy az e heti Bestben dupla Napfogyatkozás poszter van! A kétféle moziplakát!!! Nagyon klassz, egész nagy, reggel elzarándokoltunk érte a kisfiammal. :-))) Már ki is tettem! ÖÖÖ, az Uram még nem látta... :-))))))))))))))))))))))))

2010. július 1., csütörtök

Napfogyatkozás

Végre megérkezett az év egyik legjobban várt filmje! És miután tegnap megnéztem, azt is elmondhatom, hogy az egyik legjobb is.
Nagyon tetszett! A könyvtől csak helyenként tértek el, ennyi művészi szabadság belefért, ettől még érthető, követhető, könyv- és történethű maradt. Lendületes, izgalmas, pergő és látványos film, egy pillanatra sem lehetett unatkozni. Az Újhold azért néha "leül", itt ilyen nincs!
Sikerült megint egy nagyon ütős nyitójelenettel kezdeni, ami ugyan nem volt benne a könyvben, mégis szervesen illeszkedett a filmbe, Riley /Xavier Samuel/ születése.
Edwardból /Robert Pattinson/ végre újra sokat látunk, sokkal többet, mint az Újholdban. Sok közelivel, sok romantikus beállítással, rövidebbre vágott hajjal, gyönyörű színű szemekkel, ragyogó hátterek előtt. A legromantikusabb jelenet természetesen hozzá kapcsolódik... Igen, a lánykérés.
Nagyon klassz Bella /Kristen Stewart/ anyjával /Sarah Clarke/ való találkozása a sok napsütéssel, üde színfolt volt, szó szerint. Tudjátok, hogy az anya a 24-ben volt 3 évadon keresztül is a főgonosz? :-))) És persze, közben a Victoria-üldözés Forksban! Székhez szegező lendülete volt a fák közötti eszeveszett rohanásnak. Klassz volt a határvonal megjelenítése a vámpírok és vérfarkasok között, miközben a vörös bestia ide-oda ugrált a két oldal között. És persze, Emmett és Paul összeugrása.
A történetet persze, biztosan minden rajongó ismeri, így azzal nem is foglalkoznék sokat. Nekem egy kicsit nehezen érthető ez a "kettőt szeretek" -dolog, már a könyvben is furi volt, de nyilván én így vagyok bekötve, nekem mindig csak egy volt/van. :-)
Bella hezitálása a két fiú között nagyon jól átjött a vásznon. Érezni lehetett, mikor kihez is húz jobban. Bár, azt is, hogy Jacob /Taylor Lautner/ iránt ez inkább csak sajnálat... Az igazi szerelem Edward.
Charlie /Billy Burke/ és Bella közti kedvenc beszélgetésem a felvilágosítás témájában rendkívül jól sikerült, nagy nevetések voltak a moziban, főleg Charlie megkönnyebbült arcát látva.
Nagyon jó volt végre a mellékszereplőket is többet látni. Már a könyvben örültem, hogy itt nagyobb szerepük lesz. Kedvenceim a két vámpírfiú, Emmett /Kellan Lutz/ és Jasper /Jackson Rathbone/ nagyszerű alakítást nyújtottak. Emmett, a medveszerű, harcias, elementáris erővel bíró, mégis jópofa, laza srác, remek dumával. Jasper jóval megfontoltabb, mint az előző részben /:-)))/, szinte a csapat vezetőjévé avanzsál, ahogy a csatát előkészíti. Alice-szel /Ashley Greene/ tökéletes párost alakítanak. Carlisle /Peter Facinelli/ és Esme /Elizabeth Reaser/ kicsit háttérbe szorultak a sok történés mellett, őket hiányoltam egy kicsit.
Nagyon szépen mutatták be flashback-ekben a korábbi szomorú történéseket, mint a quileute törzsre támadó hidegeket, akik miatt az első vérfarkasok létrejöttek, valamint Rosalie és Jasper életének korábbi fejezeteit. Rosalie /Nikki Reed/ különösen telitalálat bosszúálló menyasszonyként! :-)
A vérfarkasok legtöbbször meztelen felsőtesttel rohangálnak a filmben, ha éppen emberi alakjukban vannak. Most nem volt sikítás. :-D Viszont Edward, aki kifogástalanul öltözködik, megjegyzi egyszer a filmben Jacobra, hogy "Nincs neki egy ingje?", na akkor aztán volt röhögés. :-DDD Jacob nagyon meggyőző a szomorú és dühös szerelmes szerepkörében. A vérfarkasok között megjelenik Leah és Seth Clearwater. Ahogy a könyvben is: Leah /Julia Jones/ egy dühös, kibírhatatlan, utálkozó pukkancs, Seth /BooBoo Stewart/ pedig egy aranyos, kedves, szeretnivaló kölyök.
Az egyik legjobb jelenet a csatára való felkészülés, kiképzés a tisztáson, a Cullen klán és a vérfarkasok együtt. Hatalmas erők szabadulnak el, mégsincs semmi düh vagy feszültség, csak egy jópofa gyakorlatozás számukra, nagyon jól megkoreografált ütközéseket láthatunk. Rengeteget dolgozhattak vele.
Ahogy a csatajelenettel is, ami rendkívül látványos és erőteljes. Szinte ijesztő. Visszahőköl az ember a hatalmas, féktelen pusztítástól, harctól és ellenségeskedéstől. Nagyon gyorsan történnek az események, jó látni, ahogy a Cullenek és a vérfarkasok együttműködnek és egymást védik. A Bellát védelmező Edward és Seth is remek párost alkotnak Riley és Victoria ellenében.
A rettenthetetlen Volturi megjelenése természetesen tökéletesen hatásvadász a lassú vonulással és a jéghideg, szánalmat nem ismerő kegyetlenséggel.

Amit egy picit hiányoltam, hogy Bella Jacob betegágyánál nem mondja ki, hogy azért választja Edwardot, mert őt szereti jobban, nem tud nélküle élni, ahogy ez már kiderült az Újhold idején. Ez a könyvből kiderül.

Az egész filmet végigkísérik a remekül kiválasztott zenék. Tökéletesen illeszkednek a film hangulatába.

Egészében: nagyon tetszett, látszik, hogy minden részletre nagyon odafigyeltek, hogy a rajongókat ne érje csalódás. Nagyon sok új, izgalmas szereplő volt, a mellékszereplők pedig egyre nagyobb részt kapnak a történetből. Biztos, hogy ezt is rongyosra lehet majd nézni, ahogy az első két részt, nagyon-nagy élmény volt! Nem akaródzott még a székről sem felkelni a végén, a barátnőmmel meg is jegyeztük, hogy akkor inkább maradnánk is a következő előadásra! :-)))
Aki ezekben a filmekben szerepel egy csapásra világsztár lesz, így gondolom, mindegyik kedvencet sokat látjuk még, nemcsak a negyedik részben, hanem sok minden másban is.