2010. november 20., szombat

Babies, Babák - Az első év

Tegnap láttuk ezt a dokumentumfilmet, már régóta érdekelt. Azt gondoltam, talán Benneteket is érdekelhet, ha jól sejtem, több /kis/gyerekes édesanya is olvasgatja a blogot. :-)
A film a világ 4 táján felnövő gyermek első évét mutatja be, egy japán, egy mongol, egy namíbiai és egy amerikai kisbabát. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy mekkora különbségek vannak az egyes helyek, családok, társadalmak között. Láthatjuk a terhesség mindenórás szakaszát, a születést, a mindennapokat, az egyes szükségletek kielégítését, az etetést, a távozó végtermékek ellátását, az elfogadott ruházatot, a játékot, a testvérféltékenységet, pancsolásokat, a családi és közösségi beilleszkedéseket, társadalmi normákat. Ki milyen eszközökkel nyugtatja a gyermekét, milyen helyzetben, mikor és mivel állít fel szabályokat. Milyen viszonyban vannak a babák a /házi/állatokkal. Európai szemnek különösen meglepő, sőt, helyenként hajmeresztő 1-2 dolog a namíbiai és a mongol kisbaba életéből. :-)
Kellemes, lágy, ringató zene kíséri, igazából "háttértévézésnek" is kiváló, legalábbis nincs benne semmi erőszakos dolog. Kevés szöveg, sok zene, békés, nyugodt, harmonikus képek, tökéletesen érthető gyerekeknek is. Különösen aranyos, amikor egy szakaszon egyszerre mutatják az egyidős babák mászását, felállását, totyogását. A babák tündériek, egyik szeretnivalóbb, mint a másik. A végefőcím alatt pár évvel későbbi önmagukat is láthatjuk.
Még egy adalék, egy kis családi vonatkozás, a kisfiam ma saját maga kérte, hogy újra nézzük meg, annyira tetszett neki. :-)
Ajánlom mindenkinek, aki egy kedves, mosolygós, érdekes filmre vágyik, esetleg már édesanya vagy várja a babáját! Nagy élmény!!!

1 megjegyzés:

  1. De édes lehet ez a film, nektek még izgalmasabb most megnézni, főleg így a nagytesóval együtt. Jó kis ráhangolódás! :-))
    Gratulálunk az kicsi emberkéhez, érthető, hogy most fontosabb dolgokkal múlatod az időt, mint a filmek!

    VálaszTörlés