2009. november 23., hétfő

Alkonyat

Azt hiszem, illő első nagy kedvencem után azzal a filmmel foglalkoznom, ami a végső lökést adta a blog elindításához.
Csütörtökön délután néztem meg DVD-n az első Alkonyat filmet, pedig már egy éve adták ezt a részt a mozik. Valahogy kimaradt eddig az életemből. /Bár, erre van egy örökmozgó magyarázatom... :-)/ A lényeg, hogy végül múlt csütörtökön megnéztem. És szinte megbabonázódtam! Másnap délután újra megnéztem és azonnal beszereztem a könyveket is.
A hivatalos műfaji besorolás szerint a film romantikus thriller, de a thrillerből nem sokat éreztem. Annál inkább a ROMANTIKÁBÓL! Nem csöpögök az összes romantikus filmért, sőt, nagy töménységben néha idegesíteni szokott, de ez egyszerűen lenyűgözött! Annyira erős volt benne a szerelmi szál, hogy szinte alig tudtam másra figyelni. Na, jó. A fantasztikusan gyönyörű főszereplőre azért igen! ;-) A film második felében pedig extra izgalmak gondoskodnak a karfa szorongatásáról.
Edward szerepére tökéletes választás Robert Pattinson, aki a tökéletes szépségű, intelligens, mély érzésű, szerelmes, tépelődő vámpírt alakítja. A fiatalemberre korábban már a Harry Potter és a tűz serlege című filmben is felfigyeltem, ahol Cedric Diggoryt játszotta. A könyvben is sűrűn hangsúlyozzák a vámpír szépségét, a filmen mégis szinte lélegzetelállító, ha megjelenik hófehér bőrével, szinte vérpiros szájával, aranyszínű szemével, kócos hajával, szomorkás-szerelmes tekintetével. Egyszerűen uralja a filmet.
Kristen Stewart alakítja Bella Swant, akit azt hiszem, a fél világ irigyel. Fiatal kora ellenére már hosszú filmes karriert tudhat a magáénak. A Pánikszobában Jodie Fosterrel is játszott. A filmben kicsit tétovának éreztem, na, nem a szerelem tekintetében, ilyen a karakter.
Kettejük legtöbb jelenete a természetben játszódik, pont ezzel hangsúlyozva Edward természetfeletti erejét. Valahogy mégis a természet részének lehet érezni. A forgatási helyszínek gyönyörűek, tele hatalmas erdőkkel, fákkal, virágokkal, minden csupa zöld, ott az óceán, az ember legszívesebben odaköltözne. Bár, a sok eső nem hiányzik. :-)

A film megnézése és a könyv olvasása után szinte csak ezen járt az agyam még napokig. Egy barátnőm fogalmazta úgy, hogy mikor kijött a moziból, azt érezte, újra 17 éves. Ez a legjobb megfogalmazás!
A vámpír és a halandó igaz szerelme. Gyönyörű történet! Szeretettel ajánlom!
A hivatalos honlapot itt találjátok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése