2010. március 27., szombat

A szabadság útjai

Régen jártam erre. Elnézést minden kedves olvasótól. Családunkban történtek fontos dolgok, amik megörökítésre kerültek és úgy állapodtam meg magammal, hogy a filmes blogot nem vezetem családi blogunk "rovására", hiszen, a legfontosabb, hogy majd ha a kisfiam felnő vissza tudja nézni, hogyan is teltek napjaink, az életünk, amíg Ő kicsi volt.

De visszatérve a filmek világára, a címben említett filmet kb. egy hónappal ezelőtt láttam és egy héttel később felfedeztem, hogy a HBO-n adni fogják. Március 28-án, vasárnap este 20 órakor. Írnék hozzá egy ajánlót, szokás szerint semmit nem árulok el előre.
A szabadság útjai-ban Kate Winslet /Major Melinda/ és Leonardo DiCaprio /Hevér Gábor/ újra együtt játszanak, ez a második közös filmük. /A Titanic volt az első, bár, ezt gondolom, mindenki tudja. :-)/ A két színész azóta is rendszeresen hangsúlyozza, hogy a Titanic idején kötöttek szoros barátságot, amely azóta is töretlen. A filmet Winslet férje, Sam Mendes rendezte. A mű tavaly készült, Winslet Golden Globe-ot kapott érte, mégis szomorú aktualitása, hogy a páros a tavalyi év során elhidegült egymástól és most válnak. Néhány héttel ezelőtt derült ki, őszintén sajnálom őket és gyermekeiket.
A filmben Winslet és DiCaprio egy boldogtalan, középszerű, unalmas, kertvárosban élő házaspárt alakítanak, April és Frank Wheelert. Két gyermekük van. April tehetségtelen színésznő, otthonülő háziasszony, dühös, agresszív férje által elnyomva él. Frank egy durva, hűtlenkedő, munkáját nem kedvelő férfi. Komoly ellentétek és feszültségek vannak köztük. Nem azt kapták a kapcsolattól, a másiktól, amit vártak. Flashbackekben ismerjük meg korábbi életszakaszaikat, amelyekben még boldogan és szerelemmel tekintenek egymásra és bizakodóak a jövő illetően.
Egyre inkább nyomasztja őket az életük, míg végül beüt a nagy ötlet! Költözzenek el Párizsba, hagyják el Amerikát és ott mindent újrakezdhetnek! Kilépnek az egyhangúságból, a reménytelen ürességből, szürkeségből. A gondolat, majd a kialakuló terv lelkesíti őket, készülnek, az egész új lendületet ad a kapcsolatuknak. Teljes környezetük értetlenül áll a döntésük előtt, konkrétan hülyének nézik őket. Csak egyvalaki nem, de nem írnám ki, nem szeretnék spoilert írni. Mindenesetre meglepő, hogy ki viszonyul megértéssel hozzájuk.
Aztán váratlan akadályok adódnak. Egy előléptetés, egy nem tervezett terhesség... Meginognak, amiből újabb feszültség keletkezik, veszekednek, az egyik menne, a másik nem... A film nagy erőssége a feszültségteremtés! Az ember alig várja, hogy mi lesz, merre lépnek a szereplők.
A film nagyon jó korrajz is. Mennyire más volt az élet az 50-es években, pedig nem volt azért ez olyan régen! Régi autókat csodálhatunk, régi ruhákat, kosztümöket, frizurákat, a férfiak kalapban járnak. Mindenki dohányzik férfiak, nők, még a terhesek is!... Sőt, Winslet, a terhes anyuka iszik is időnként.
Megemlíteném még egyik nagy kedvencemet, Kathy Bates-et is. Kathy Bates a Tortúra óta verhetetlen nálam. Oscart kapott érte, felejthetetlen benne! Állandó magyar hangja a szintén zseniális Molnár Piroska, ez a két nő is tehet bármit, imádom őket! Bates, a kotnyeles szomszéd ingatlanügynököt alakítja. És egy érdekesség. Ő is szerepelt a Titanicban, akkor is Winslet és Dicaprio voltak a főszereplők, ő ott is mellékszereplő volt.
A szabadság útjai száguld a tragikus végkifejlet felé, hiszen a helyzet egyre rosszabbra fordul. Érzékeny lelkületűeknek, főleg terheseknek nem ajánlom.
DiCapriot egyre jobb színésznek tartom, sokáig benne volt a szépfiú skatulyában külseje miatt, de okos, különleges és tudatos szerepválasztásaival színészetének sokoldalúságát mutatja meg.
Winslet pedig fantasztikus érett, drámai színésznő, őt is nagyon szeretem. /Az HBO-n tegnap volt premieres tavalyi Oscar-díjas alakítása, A felolvasó, de lemaradtam róla, igyekszem megnézni./
A szabadság útjai hivatalos honlapja itt.

4 megjegyzés:

  1. A könyvet már olvastam, több mondatod egy arról írt beszámolóba is illene. A könyv is jó (szerintem).

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, Macus! A könyvhöz még nem volt szerencsém, de majd igyekszem könyvtárból kihozni. :-)

    VálaszTörlés
  3. Hello! Meglepi vár nálam! :))

    VálaszTörlés